Karácsonyi buli

Hermione készséggel követte volna az aurorokat egyedül is, ám Draco mindenképp vele akart menni.

-          Menj haza! Percy velem akar beszélni. Nem veled! Bocsánat, ez bunkó, tudom, de egyedül is el tudom intézni…

Így, mikor Draco elment, egyedül őrlődhetett azon, vajon mit akarhat Percy. Remélte, hogy nem hitte el azt a marhaságot, amit Vitrol írt a cikkeiben.  De mi van, ha mégis? Totál bestresszelt, hogy Percy esetleg elhihetett valamit. Nem először fordulna elő. Hisz régen Harryt is meggyanúsította minden marhasággal. Stresszelt. Végig a hoppanálás alatt és a Minisztériumi folyósokon is csak félelmet, sőt, dühöt érzett. Mi lesz, ha Azkabanba zárják? Ahogy elhaladt, hallotta, amint két nő beszélgetett az egyik mellékfolyosón. Benézett és legrosszabb rémálma valósult meg. Egy békaképű, csupa rózsaszín nő és egy jóval magasabb, szőke nő álltak és beszélgettek.

-          Na, ne…

-          Mi történt, kisasszony? – kérdezte az egyik auror.

-          Szia, Hermione! Végre ide értél… Annyit szeretnék mondani, hogy vigyázz magadra…

És ezzel elkezdődött. Percy különböző indokokkal magával cipelte őt olyan helyekre, ahol gazdag, okos emberekkel találkozhatott, csak azért, hogy egyedül Rita cikke írjon róla rosszat. Míg a többi újság csupa jót ír. Mint egy nagyzási hóbortban szenvedő házőrző kutya, úgy ügetett a nyomában mindenhova. Bemutatta befolyásos embereknek és interjúkat készíttetett vele. Semmi nem segített, az ügynökség forgalma egy csapásra megszűnt.  Az adósságok nőttek, és Hermionét egyedül a Harryéknél tartott vacsora mentette meg a depressziótól. Ahova Dracóval megy. Két napja nem beszéltek. Kapott még egy hatalmas bonbont, egy  csokor rózsát és egy halom levelet. Nem tudta, miért nem válaszol. Aztán egy nap meggyőzte magát, hogy válaszoljon. Most is épp a férfira gondolt, mikor megszakították gondolatmenetét.

-          Mikor mehetek haza, Hermione? – kérdezte a lányt asszisztense, Natasha.

-          Be se kell jönnöd. A cég lassan, de biztosan tönkremegy – Az irodában levő munkatársak elcsöndesedtek. Mindenki megdöbbenve hallgatta a lány szavait.

-          Az apjáé a Gringotts! Elintézheti, hogy ideküldjön koboldokat! Átnézhetik a pénzügyeket négy évre visszamenően. És akkor kiderül, hogy Rita egyben hazudott. Beszéltem Cedric-kel. Ő a Reggeli Próféta szerkesztője. Ír egy interjút Winkeyvel! Bebizonyított lesz a leitatós dolog is!

-          …dodki is elharsogná a legféltettebb titkait – ismételte Hermione. A remény olyan halványan pislákolt fel előtte, hogy nem mert hinni benne.

Ebben azonban tévedett. A koboldok nem találtak rosszul számlázott fizetéseket. Az interjú megjelent a manóval, amiből kiderült, hogy kórosan depreszziós. Jason Cross, a pincér pedig vállalta, hogy Veritaserummal itassák. Bár a hatásnak nagy visszhangja volt.

Mindeközben, egy szőke, fekete taláros nő kisettenkedett az M.A.J.O.M Házimanó Ügynökség ajtaján és dehoppanált a Vitrols & Vitrols épülete elé. Ott beszélt pár percig egy tűsarkús nővel, majd mindketten dehoppanáltak. Egy elhagyatott épület elé értek. Az omladozó falakon a Borgin & Burkes felirat már csak alig volt kivehető a sok portól és penésztől.

-          Megjöttünk…  El kéne néhány védőbűbáj, nem? Viktor ideges lesz – mondta az alacsonyabbik, kissé aggódó hangsúllyal.

-          Annyira butus vagy, te lány. Kit érdekel a drága Viktorod iránt fűződő, biztosan igaz szerelmed… - Az eddig pálcájával foglalkozó lány szemei megvillantak és dühösen megfordult.

-          Hogy? Na, hogy mi lesz?

-          Megöllek. Meg foglak ölni. Azért, amit más emberekkel tettél, ahogy Viktorról beszélsz, azért, amilyen rondán elbántál a családommal is. – A nő neki szegezte pálcáját, és fenyegető lassúsággal  megindult felé.

 Natasha meglendítette pálcáját, ezzel ugrásra késztetve Ritát. A tűsarkak beakadtak a macskakövekbe, és Rita hosszában elterült. Megpróbált arrébb mászni, de nem sikerült neki. Natasha váratlanul gúnyosan felkacagott.

-          Megijedtél, mi? – Kegyesen megveregette Rita vállát. – Nyugi, még élsz…

Mögöttük halk nevetgélés hangzott fel.

-          Nagyon szórakoztató volt a kis előadásod, Natasha. Köszönöm… - A férfi továbbra is jeges nevetéssel konstatálta a földön fekvő Rita látványát.

-          Viktor! Szívesen tettem, hisz tudja, mennyire utálom a csúszómászókat!

-          Hogy merészelsz? – fuldokolta Rita a felháborodástól.

-          Maradj csöndben, Rita Vitrol, ha nem akarod, hogy ténylegesen rád uszítsam Natashát! – Miközben ezt mondta végig, a szőke szépség szemeibe nézett.  Úgy beszélt az alig húsz éves lányról, mint bizalmasáról. Valami őrült, belső kötődés volt kettejük között, mely nem hagyta elszakítani pillantásukat.

-          Bámulatosak a reflexeid, kedvesem – mondta a férfi és megsimogatta a szőkeség arcát. Natasha a kedvesem szótól elejtett két könnycseppet boldogságában.

-          Hívattál! Tudni akarom, miért. És különben is, akkor használok átkokat, amikor akarok!

Natasha felháborodottan horkantott egyet az újságíró hangsúlyát hallva.

-          Ajánlom is. Mert minden eddigi fáradozásom feleslegessé válik. Egy hetet kapsz! Távozhatsz…

Rita kiment a szobából és amilyen gyorsan csak tudott, nekiállt új cikke megírásához.

-          Nincs baj, Natasha. Hamarosan a Sötét Nagyúr Horcruxának lenyomata átveszi az irányítást Potter ítélőképessége fölött és beszövi az agyát. Akkor már a kiválasztott is segítségünkre lesz…

***

Hermione szemszöge:

Unatkozom! Egyre csak Malfoyon jár az eszem, és azon a csókon. Na, meg a fűzőbontogatáson. Ott helyben majdnem én is nekiestem a dísztalárjának. Most így visszagondolva, kissé lehet korai lett volna. Boldog vagyok! Végre semmi dolgom. Megírtam a leveleket. Rendeztem a számlákat, sőt, még főztem is! Nincs semmi, ami megzavarná a nyugalmamat.

Csöngetés. Tiszta Murphy törvénye! Oké, nem hallok semmit! Nem figyelek. Sőt, itthon sem vagyok! Még egy csöngetés. Hogy miért nem tudnak békén hagyni? Még három órám van Harryék Bulijáig! Azt hittem pihenhetek végre. Komolyan mondom, az embernek egy perc nyugta nem lehet! Menjen már haza! Nem vagyok itthon!

Még erélyesebb kopogtatás. Na, jó. Nem kell félni semmitől. Csak leátkozom a fejét, és minden el van intézve. Okés, két méter az  ajtóig. Ha addig nem csöngetsz, akkor talán megkímélem az él…

Még mindig ajtó rávágós hangulatban vagyok, de akkor miért remeg  a lábam? És miért zsugorodik a gyomrom? Legszívesebben vihognék egyet és fecsegnék neki egy sort.

-          Beszélni akartam veled… Vitrolról és rólunk. – Mély szembe nézés. Láthatatlan közelebb lépés és erre azt hiszem, száznegyvenes pulzus szám. Ez a srác meg akar ölni.

-          Nem érdekel a nő… - jelentem ki. Ami természetesen nem igaz. Igazából, perpillanat még hálás is lehetnék neki, hisz miatta találkoztam újra Dracóval.

-          Na, ennek örülök. Csak nem akarom tönkre tenni az életed. A másik pedig az, hogy szerintem kicsit elrohantuk a múltkor… khm. Nem akarjuk megbeszélni?

-          Jaj. Nagyon köszi a figyelmességedet. Édes vagy. Persze, megbeszélhetjük, de most rohanok – Ragyogó mosolyt küldök felé, miközben zavartan vihogok egyet. Kezemmel a hátam mögött levő kispárna rojtjait csavargatom egyre gyorsabban. Hogy kerültem a kanapéra? Egyáltalán hogy kerültem a nappaliba? És miért néz ilyen magabiztosan? Neki miért nincsenek ilyen tünetei? Miért nem izzad a keze és beszél össze vissza? Ja, persze. Hisz ő Draco Malfoy. Bocs.

-          Köszi – mosolyodott el. Még egy csavarás a párna rojtján.  – Ezért lehet egy kérésed.

-          Ö… BÁRMI? – „SMÁROLJ MÁR LE!” üvölteném el magam legszívesebben. Keresztbe teszem a lábam, aminek következtében idegességemben kis híján lezúgok a kanapéról.

-          Persze… - néz sejtelmesen. Tipikusan dracósan, szemöldök felvonva, sármosan, csábítóan.

-          Talán… egy kocsi? Na? – Muszáj kiderítenem a határokat. Mekkorát kérhetek?

-          Te meghívatod magad egy kávéra? Merész. – Mert? Valójában azt akartam mondani, hogy menjünk szobára. Az nem merész?

-          Szerintem tudod te azt. Vagy inkább nem kéred? – Olyan közel lépett, hogy látom a szeme összes árnyalatát. Meg tudnám határozni, hogy melyik négyzetmilliméteren milyen szürke. Nem gondolhatja komolyan, hogy kérem! Milyen csaj kéri egy pasitól, hogy csókolja meg?

-          Most se? – Olyan közel lép, hogy az orrunk összeér. A szívem olyan hevesen kezd el verni, hogy én is megijedek tőle.

-          Ne…em – Ne! A hangom olyan vicces Mickey egeresen megcsuklott a mondat végén. Látom, ahogy elbizonytalanodik. Túl csökönyös vagyok? Egyáltalán miről is szól a vita?

-          De miért? – Hehee! Már nem is vagy olyan biztos magadban? Egyik szemöldökét felhúzva, kicsit száj összeszorítva mered rám. Gondolom, tanulmányozza az arcom. Vajon mit tud leolvasni róla?

-          Mert te vagy a pasi! Nem kérek olyat, hogy csókolj meg! Mégis… - Most miért kellett ezt mondanom? És miért is hagytam abba? ÚRISTEN! Igen, így egyben! Draco Malfoy épp engem csókol! Nem is akárhogyan! Úr Isten! És miért nem látok semmit? Ja, tényleg, hisz lehunytam a szemem. Na, jó, most fogok elájulni.

<center>°•. °•. °•. °•.•° .•° .•° .•°</center>

-          Bree, gyere ide, légy szíves! – kiabálta át Ginny az étkező egyik végéből.

-          Ja! Bocsi, hogy üvöltöttem. Képzeld, jön Clair és Mione új barátja is. Most beszéltem velük. Ced merre van? Jó hírem van számára. Azt üzente Mione, hogy a barátjának van egy fia. Aki Julie-val egyidős.

-          Ez az! Julie-nak lesz egy barátja! Megint tudok pesztrálás nélkül szórakozni! – Cedric kimondottan örült a jó hírnek.

-          Miért? Ha azt a feladatot kapta, hogy ölje meg Dumbledore-t, akkor feltétlen engedelmességgel végre kellett hajtania azt. Nem mondhatott nemet! Pláne nem a Nagyúrnak. Ráadásul, ha a Nagyúr helyében lettem volna, én is megpróbáltam volna megöletni az öreget. Felelőtlenség volt az igazgatótól, hogy nem számított erre.

Harry mér nem tudta kifejteni véleményét, hisz Mione és Clair beléptek a szobába. Mögöttük Ced és Draco beszélgetett nagy nevetve, ám, amint beléptek, Dracónak lefagyott a mosoly az arcáról.

-          Meg is jöttünk. Bocsi a késésért, de meg kellett várni a fiúkat. – Clair most nézett csak körbe. Lassan tudatosult benne, hogy senki nem figyel rá, hanem mindenki a mellette álló szőke hajú férfit bámulja.

-          Khm… nos, sziasztok. Jó… újra látni benneteket. – Draco kicsit ellenszenvesen és félénken nézett körbe. Ám ekkor, mindenki meglepetésére, Harry felpattant és kezet fogott vele.

-          Jó újra látni. Gyere, van egy kis Vajsör. Szereted, igaz?

-          Hát… akkor bemutatnám a páromat, Thomas Knightot. – Clair sikeresen elterelte a többiek figyelmét. Egyedül Ron markolászta a pálcáját.

-          …Ginny Weasley, Bree Santora, Cedric Digory.

Mindenki kedvesen fogadta Tomot. Bree még egy elismerő pillantást is lövellt barátnője irányába. Miután Draco visszatért, Mione még Bree-nek is bemutatta, majd szép lassan elvegyültek a társaságban. Zed egy ideig kóválygott, mire meg merte szólítani Julie-t. Édesek voltak együtt, hamar összemelegedtek. Pár perc múlva már tökéletes mintapárként járkáltak fel és alá a házban.

-          Ced bácsi! Mesélsz nekünk? Légy szíves…

-          Jó, de csak egy rövidet. Mire vagytok kíváncsiak?

-          Mit csinált Valdemár? – kérdezte Julie nagy pislogva.

-          Na, de ez nem izgi. Mi volt végül Voldemorttal? – Zed információ éhesen nézett Cedricre.

-          …azaz megölte? – kérdezte Julie.

-          Öhm… nos, igen. Ezt is lehet mondani… - nézett zavartan. Gondolta, megkíméli őket a rémálmoktól.

-          De mi az? – türelmetlenkedett Zed is.

-          A Priori…

-          De mi aaz? – üvöltött fel Julie.

-          Gyerekek. Ha csöndben maradtok egy percig, akkor elmondom, mi az. – Ced csak most vette észre, hogy Julie hasa remeg az elfojtott nevetéstől.

-          Tudjuk, mi az… Ginny néni elmesélte. De sokkal érdekesebb, hogy te miért élsz. – Zed pislogott párat. – Mármint hogy élted túl?

A két kicsi csalódottan megingatta a fejét, és nekiláttak mesét nézni. Seprű Simon és Partvis Patrik története hamar elvonta figyelmüket. Draco még kicsit bizalmatlan volt, de hamar beilleszkedett. Nosztalgiáztak egyet a pasikkal, míg a lányok kibeszélték őket. Olyan volt, mintha nem történt volna semmi rendkívüli.

Nincsenek perceim! Hol késhet a kölyök? Világosan megmondtam ennek a tökkel ütött Kupornak, hogy siessen. Legalább egy patrónust küldött volna. De ezek a mihaszna szolgák, egy rendes patrónust sem tudnak megidézni.

És tényleg. Két fiú tűnik fel. Az idősebbik alig látszik. Kár, hogy meg kell haljon. Jó kiállásúnak tűnik. Pont, mint én fiatalon. Ahogy közeledünk, látom az arcát is. Potter mond valamit, mire sajogni kezd a fejem. Elviselhető fájdalom, ám ő már kis híján üvölt tőle. Gyenge. Én erős vagyok, ő meg gyenge. De a mellette álló fiú is erős. Látom a szemében a dühöt. Hirtelen meglátom az arcát. Merlinre, ez a fiú olyan, mint én régen. Helyes, erős, határozott. Hevesen néz rám, miközben Féregfarkra szegezi a pálcáját. Hasznos lenne. Meg kell tudnom, hogy átáll-e hozzám.

-          Idefigyelj, fiú. Hasznos lennél nekem. Állj át és megkapod jutalmad!

A zöld fénycsóvám már repül felé. Nem tudom megállítani, se vissza fogni. Gyenge átok volt. Alig fogja kómába ejteni. Nem ismerek magamra. Megkedvelek egy fiút, csak mert hasonlít rám? Az átok ledönti a lábáról. Vajon túl élte? Biztosan. Majd ha Potter meghalt, foglalkozok vele is. Nem fog felkelni egy jó ideig, ebben biztos vagyok. Ugyanúgy, mint abban, hogy nem halott.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.